Titkok

 Megvirradt a hajnal Itrienburnben. A főváros utcáin álló házakban éledezni kezdtek a lakók;a kereskedők felpakolták áruikat és portékáikat, melyeket tisztességesen vagy tisztességtelenül kívántak eladni s letelepedtek megszokott helyükre.

Hamarosan a közemberek nyüzsgésétől lettek hangosak az utak, ami azt jelentette, hogy minden a megszokott kerékvágásban ment. Voltak, akik alkudozni próbáltak a magas árakból, vagy éppen egyik üzletből a másikba rohangáltak, mások a város közepén álló hatalmas márványfalú szentélybe siettek az istenek áldását kérni aznapra. A piactéren hatalmas tömeg zsúfolódott össze, mint mindig. A kereskedők harsányan kínálták a fűszereket, selymeket, kelméket és minden földi jót, ami pénzért kapható volt.

A kikötőben is felpezsdült az élet, hajók jöttek és mentek, hozták és vitték a sok rakományt.

A reggel első perceiben minden tökéletesnek tűnt; a levegő csípős volt és friss, az utcák tiszták voltak, az emberek pedig vidámak, szinte sehol máshol nem éltek ilyen derűs szívű emberek, mint itt.

Az Édes tenger csodálatos türkizkék színben pompázott. Az ég kék volt és sehol egy felhő.

Nos, ahogy mondtam, minden tökéletesnek tűnt. Legalábbis egy ideig.

* * *   

- Felség! Felség! Már felkelt a nap, ideje felkelnie.

Leira hercegnőnek eszében sem volt ezt megtenni. Az ágy túl kényelmes, a paplan és a párnák túl puhák voltak ahhoz, hogy felkeljen. Nagyot nyújtózva a másik oldalára fordult.

A szolgálólány elmosolyodott kissé. Megszokta már, hogy úrnője nem az a korán ébredő fajta.

- Máris megyek. - dünnyögte Leira félálomban.

A nap olyan erősen tűzött be az ablakokon keresztül, hogy a hercegnő megadta magát, és felült az ágyban.

A szolgáló máris hozott neki egy tál friss vizet, hogy megmosakodhasson. Ezután Leira vérvörös hálóingét egy lila muszlinruhára cserélte, ami az egyik kedvence volt.

Mira, bizalmas barátnője és hű szolgálója feltűzte a haját, majd egy fehér gyémántberakásos hajtűvel rögzítette.

- Kész is, úrnőm.

Leira megszemlélte magát a tükörben, majd elégedetten bólintott.

- Köszönöm. Ma is jön lady Dustdew, nem igaz? Megint magával hozza a fiát, meg a fél udvartartását?

Mira kuncogott.

- Annyi biztos úrnőm, hogy most mindhárom fiú elkíséri lady Dustdewt. A kísérete is megnőhet ezáltal. 

- Mind a három? Hát ez remek. Most tehát háromszorosan biztos, hogy nem fogok tőlük megszabadulni. Mindegy, végül is már megszokhattam volna... folyton körülöttem lebzselnek, mint a méhek a virág körül.

Leira eközben kilépett a szobájából és a kert felé indult. Apja ma egy közös reggelit szervezett amelyre meghívta a tanácsos urakat , feleségeiket és gyermekeiket is. Így ott lesz például lord és lady Schilloki, meg a gyermekeik, Brita, Linda és Helina. Leira kedvelte őket, szórakoztatta a társaságuk., de tudta, hogy nem árt velük vigyázni, mert a lányok nagyon szerettek fecsegni és pletykálkodni és mindenkiről tudtak mindent az udvarban.

Erik Balarosan is ott lesz, aki -Leira véleménye szerint- amilyen magas volt, annyira ostoba is.

És persze, Dustdew-ék sem hiányozhattak.

A hercegnő örült volna, ha csupán szűk családi körben fogyasztják el a reggelijüket, de a királynak sajnos nem lehetett ellent mondani. Ha ő úgy határozott, hogy a barátait és azok családjait is meghívja, akkor ez így is történt.

A kertben már ott állt a hatalmas asztal, ott volt már a király, a királyné,meg a Schilloki család, akik mint mindig, pontosan érkeztek. A kölcsönös udvariassági formulák után Leira végre helyet foglalt apja balján, anyjával szemben.

A királyné nagyon letörtnek tűnt. Nem ez volt az első alkalom, hogy fáradtan, a szeme alatt sötét karikákkal jelent meg, de ez most valahogy más volt. Szőke hajába egyre több ősz szál vegyült, s az arca is megnyúlt egy kicsit. Emellett mintha még soványabb is lett volna, mint szokott. S ahogy a királyra nézett; aggódás és még valami egészen különös volt a szemében- talán félelem?

Leira annyira elmerült a gondolataiban, hogy meg sem hallotta Brita Schilloki kérdését, udvariasan meg kellett kérnie, hogy ismételje meg. 

Anyja az egész étkezés alatt szótlan volt és feltűnően kerülte Leira tekintetét, ami szokatlan volt tőle. Azelőtt mindig volt egy jó szava valakihez, s mindig próbálta megteremteni a kellemes hanulatot a társaságban; ha kellett, tréfálkozott, vagy anekdotákat mesélt, mások panaszait hallgatta és megpróbált megoldást találni a problémára. Kivételes alkalmakkor még énekelt is, a régi balladák és a vidám keringők, polkák szövegeit egyaránt szerette énekelni, kellemes hangja is volt, olyasfajta, amit nem felejt el egykönnyen az ember.

Mindezt persze a maga kifinomult, könnyed és barátságos stílusában tette, amiért mindenki szerette az egész királyságban.

Ez az asszony, aki itt ül előtte mintha azonban teljesen más lenne, mint akit eddig ismert. Leira észrevette, hogy alig eszik, csak bámul előre a tányérjába. A hercegnő hiába szerette volna, nem kérdezhette meg tőle, hogy mi a baj, ugyanis a király törvénye szerint az asztalnál, ha vendégek is vannak, tilos a felséges királyi család magánéletéről beszélni.

Senki sem kérdezhet erről, s a család sem említhet semmit.

Ezért hát mindig csak politikáról, az időjárásról meg a gazdaságról folyt a társalgás az asztal körül.

Ez most sem történt másképpen.

Asko, Ulmas és Rein Dustdew élénk beszélgetésbe elegyedett lord Schillokival, a királyság szőlő termesztéséről, ehhez az érdekes témához néha még a király is hozzátett valamit, egyébként inkább lord Dustdew-val folytatott vitát a kikötőkről, vízi sellőkről, óriás polipokról, meg egyéb, a tengeri kereskedelmet akadályozó élőlényekről.

A Schilloki lányok éppen egy szaftos pletykát osztottak meg az anyjukkal, amire Leira nem volt kíváncsi, ezért inkább lady Dustdew-val beszélgetett Merike esküvőjéről.

Mindeközben a szolgálók egyre- másra hozták az ételeket, szalonnát, csirkét, tojást, mindent, ami szem-szájnak ingere.

Leirának úgy tűnt, mintha sohasem akarna véget érni a reggeli. Minden fogásból csak egy keveset evett, közben pedig igyekezett odafigyelni a tanácsosok mondanivalójára. Éppen az öröklésről esett szó, ami mindennapos téma volt. Leira lehajtotta a fejét. Tudta jól, hogy apjának nincs ínyére, hogy fiú örökös nélkül kell élnie és emiatt a feleségét hibáztatta. Sokszor hallotta már őket veszekedni, az apja olyankor havonta kérdőre vonta anyját, hogy nem várandós-e. A válasz minden alkalommal nem volt; a király egyre dühösebb lett és egyre elkeseredettebb is, mert a királné már ugyancsak benne járt a korban, és Leirán kívül nem volt másik gyermekük. Sokan azt pletykálták, hogy érvényteleníteni akarja a házasságát, és hogy új feleséget keres. Leira sokszor eltűnődött rajta, hogy mi történne, ha ez bekövetkezne.Ha az apja elvenne egy másik nőt, akitől születne egy fia, akkor ő, Leira már teljesen fölösleges lenne. A király félreállítaná valahogy, mondjuk férjhez adná, és a világ egy távoli sarkába küldené. Márpedig ez semmiképp sem történhet meg: Leira királynő akart lenni.

Evőeszközök csörömpölése riasztotta fel sötét gondolataiból. A király felállt, s vele együtt mindenki. Felemelték a poharukat, köszöntőt mondtak és az isteneka áldását kérték. Minden étkezés ezzel a szertartással fejeződött be.

A vendégek szétszéledtek, Leira pedig az apja elébe vágott.

- Apám, beszélhetnék veled? Nagyon fontos dologról lenne szó.

Az apja egy pillanatig nem válaszolt, csak komolyan nézett rá.

- Most nem. A tanács ülésén kell részt vennem.

-Kérlek apám, nem zavarnálak sokáig, csak egy perc az egész...-erősködött Leira, de a király közbevágott.

- Azt mondtam nem, Leira. Most nincs időm sem rád, sem másra. Tudom mit akarsz mondani: anyádról kérdeznél. Jó is, hogy szóltál, mert valamit szeretnék tisztázni veled: anyád már régóta búskomor, menj el hozzá és szedd ráncba őt. Mondd meg neki, hogy én küldtelek és azt is, hogy még egyszer ne merjen így mutatkozni mindenki előtt. Viselkedjen királynéhoz méltóan. Nem akarom, hogy szégyent hozzon ránk.

Egy pillanatig rémisztően tornyosult Leira fölé, még a napot is kitakarta. S miközben beszélt, mintha egy árnyék suhant volna át az arcán.

Megpaskolta lánya arcát, majd elsietett.

Leirának nagyon nem tetszett a dolog, hogy az apja így beszél az anyjáról, mintha csak sár volna a csizmája sarkán. De nem mert nem engedelmeskedni; eldöntötte, hogy este átmegy az anyjához és beszél vele, ahogy fenséges atyja parancsolta.

Mira, a szolgálólánya már várt rá.

- Hogy ment, úrnőm? Fogad téged a király? 

Leira sóhajtott.

- Nem. Azt mondta nincs ideje rám. De így is kitalálta, hogy mit akarok mondani. Elküldött anyámhoz, hogy beszéljek vele. Olyan ilyesztő volt, ahogy fölém tornyosult, Mira! Látszott rajta, hogy haragszik anyámra. Már megint a régi dal;még mindig nem tudta túltenni magát azon, hogy nincs fia, aki örökölhetné a trónt. Mintha én nem is számítanék neki. Lebecsül engem, azt hiszi, hogy nem lennék jó királynő.

- Sajnálom úrnőm. Reménykedjünk és imádkozzunk, hogy a királyné hamarosan teherbe esik. Akkor minden gondunk megoldódna felség, hiszen őfelsége is megnyugodna.

- Remélem így lesz. Remélem, hogy anyámnak ezúttal sikerül teherbe esnie, mert ha nem...bele se merek gondolni, hogy atyám mit fog tenni, ha nem kapja meg az örököst, akit remélt.

Körülnézett, hogy nem figyeli-e őket valaki, majd karon fogta Mirát, hogy sétáljanak egyet a kertben.

- Szerintem anyám meddő. Évekig próbálkoztak már, de anyám mindig lányokat szült. És sajnos csak én maradtam életben. Ráadásul apám már nem túl gyakran hál vele együtt; szinte rá sem néz. Nagyon remélem, hogy nem igaz a pletyka, és apám nem akarja érvényteleníteni a házasságot.

- Nem hiszem hogy igaz felség. Igaz, sok a szóbeszéd, de ezeknek általában nincs alapjuk.

- Nem, ebben tévedsz. A szóbeszédeknek igenis sokszor van valami alapjuk. Emlékszel, amikor arra az öreg gyógyítóra ráfogták, hogy fekete mágiát űz? Évekig pletykáltak róla, csak mert értett a gyógyításhoz, és a végén kiderült, hogy igazuk volt!

- Emlékszem úrnőm, de ez teljesen más eset. Óriási botrány lenne abból, ha Őfelsége érvénytelenítené a házasságát! Túl sokat vesztene ezzel; barátokat, szövetségeseket. Az országnak most békére van szüksége ez után a hosszú háború után. Őfelsége nem kockáztatna egy újabb háborút azzal, hogy magára haragítja a királyné családját.

Leira sokáig emésztette a szavakat.

-Igazad van. De így sem lehetünk nyugodtak. Apám néha olyan kegyetlen. Amikor a trónért harcolt, semmi sem akadályozta meg a mészárlásban. Minden áron el akarta érni a célját. Ez most sincs másképp: fiút akar, egy örököst, aki a trónon követheti. Nem akarja, hogy a halála után én kerüljek a helyére, mert nem bízik meg bennem. Nem hiszi, hogy jó királynő lennék.

Egy ideig csendben gyalogoltak a kavicsos úton. A szél virágok illatát sodorta feléjük, Leira nagyokat szippantott a tiszta levegőből.

- Ki kell derítenünk, hogy mire készül az apám. Mert készül valamire, ebben biztos vagyok. Egész nap a tanáccsal van, reggeltől estig vitáznak valamin. De vajon min? Utoljára akkor volt ilyen, amikor még háború volt. Akkor az esélyeiket vitatták, hogy hogyan foglalják el a trónt. Most talán arra készülnek, hogy anyámat félreállítsák.

- De úrnőm, mégis hogyan akarod ezt kideríteni? Megkérdeznéd valamelyik lordot a tanácsból?

-Nem, azt biztos nem. Nem mondanának nekem semmit, ráadásul azonnal futnának apámhoz, akkor pedig máris vesztettünk. Más megoldás kell. Igazából kigondoltam valamit, de nem tudom, hogy sikerül-e. Elég kockázatos.

- Mit találtál ki?

- Apám esténként visszavonul, hogy egyedül legyen és pihenjen. Magával viszi a tanácskönyvet is, amibe minden fel van jegyezve az aznapi gyűlésről. Az a könyv kell nekem; abban benne lesz az igazság. Ha nem, még mindig ott van apám naplója. Nos -fordult Mirához- benne vagy? Segítesz nekem megszerezni?

- Na de úrnőm! Ez nem hinném, hogy...és ha őfelsége rajtakap?
- Ne aggódj, ha segítesz, nem fog.
- Ó, felség...nem is tudom...félek, hogyha...
- Ne félj! Én mindent elrendezek, apám soha nem fogja megtudni. Mira! Segítenem kell anyámon, és ehhez minden erőmre és leleményességemre szükség lesz.
Mira habozott.
- Nos? Segítesz vagy nem?
- Persze, hogy segítek felség! Na de mikor...mikor fog....
- Mikor törjek be? Ez egyszerű. Az apám szobája előtt álló őrők napnyugtakor váltják egymást. Körülbelül másfél percbe tellik, míg odaér a következő őrség. Másfél perc elég is nekem, hogy bejussak. Apám akkor még vacsorázni fog. Gyorsan megnézem a tanácskönyvet, ha kell, akkor a naplót is, aztán kisurranok. Azaz nem egészen: hogy jutok majd ki? Mire végzek, már biztosan ott lesznek az őrök. Ha meglátnak, jelentik apámnak, akkor pedig ki kell majd találnom valami hihető mesét. De mit találjak ki? Rosszul hazudok, azonnal át fog látni rajtam.

Mira gondolkozott egy kis ideig, majd így szólt:

- Akkor majd én elvonom a figyelmüket. Ájulást színlelek, így amikor odajönnek segíteni, te majd kiosonhatsz.

- Igen, igen, Mira alighanem megtaláltad a megoldást! Ez jó lesz. De jól kell csinálnod, hatásosan, hogy ne jöjjenek rá, hogy csak színlelsz.

- Ne aggódj, úrnőm, olyan jól játszom majd a szerepem, hogy a gyógyítás istene se jönne rá, hogy igazából semmi bajom!

Leira egy pillanatig csak mosolygott és reménykedett, hogy a terv sikerül majd.

***

Este

Leira idegesen sétált fel s alá a szobájában.

- Jaj, de mi lesz ha nem sikerül? Mi lesz, ha meglát valaki? 

- Senki sem fog meglátni úrnőm. Mindenki a király tiszteletére rendezett lakomán lesz.

Micsoda szerencse; amikor Leira meghallotta, hogy apja vacsorát rendez, és hogy ő nem vehet részt rajta, olyan boldog lett, hogy madart lehetett volna fogatni vele. Minden jól alakult. 

Ahogy közeledett a napnyugta, úgy lett Leira egyre idegesebb. A vacsorát a hölgyekkel kihagyta rosszullétre hivatkozva. 

- Úrnőm -szólt Mira egy kis idő múlva- itt az idő. Mennünk kell.

Leirának görcsbe rándult a gyomra a szavak hallatán. Itt az idő.

Idegesen lesimította a ruháját, mintha a hóhér elé készülne, nem pedig a király szobájába.

Elhagyták a szobát, majd végigmentek a hosszú folyosón, azután balra fordultak a király lakosztálya felé. Tökéletesen időzítettek: az őrség épp ebben a pillanatban ment el. Leira kivárta, amíg befordultak a sarkon, majd bement a király lakosztályába.

A lakosztály hatalmas volt és szemkápráztató, Leira mindig elámult az apja mérhetetlen gazdagságán, valahánszor csak betette ide a lábát.

Jobb oldalon egy hatalmas baldachinos ágy

terült el, vele szemben pedig egy arannyal díszített diófa asztal terpeszkedett. Leira odasietett az asztalhoz, amin ott hevert a barna bőrkötéses tanácskönyv.
Izgatottan kinyitotta könyvet és a legutolsó bejegyzéshez lapozott.
Dátumok...fejlegyzések...adó, pénz, költségek...
A 24. hadtest...a 25. ... tovább, tovább...fegyverek...tovább...az adókból befolyó pénzek éves összegzése...kit érdekel? Ezek semmi másról nem tudnak írni, csak a pénzről?
A dewsbury-i Nagy Templom számára összegyűjtött adományok...(miért nincs itt semmi használható?) törvényjavaslatok...gabonatörvény...és megint csak adók, adók és adók, végeláthatatnalul...
De semmi az anyjáról, vagy a házasság érénytelenítéséről. Leira már majdnem becsukta a könyvet, amikor megakadt a szeme valamin...egy elképesztően nagy összegen...már megint a kincstár. Nem, ez most valami más...30 000 slezram Vanora grófnőnek. Hogy kicsodának? Vanora grófnő? Az meg ki lehet? Annyi biztos, hogy nem rokon, sem ismerős, nem tagja az udvarnak sem, különben Leira ismerné.
Visszalapozott a könyvben, hátha meglátja még valahol Vanora grófnő nevét, de azon az egy bejegyzésen kívűl nem talált róla említést sehol sem. Különös...miért ad az apja ilyen hatalmas összeget egy ismeretlen grófnőnek? Amennyire Leira tudta, az apja sosem jeleskedett mások megsegítésében, a szegények panaszait sem nagyon szokta meghallgatni személyesen. Talán mégiscsak valami rokon lesz. Igen, egy távoli, elszegényedett rokon, aki a király segítségét kérte hatalmas adósságai törlesztése végett; apja pedig, mivel olyan...milyen? Jószívű? Kedves? Segítőkész? Nem, egyik sem volt.  Nem szeretett segíteni senkin sem;ha valakinek valamilyen gondja volt, az apja előszerettel idézte kedvenc mondását, miszerint: "Mindenki azt aratja, amit vetett. Ha eltékozolta a pénzét, vagy elitta, esetleg kártyajátékon vesztette el, nos, azon csak saját maga segíthet.Az istenek nem kedvelik sem az iszákosokat, sem a resteket." Leira gyűlölte, amikor az apja ezzel próbált példát statuálni neki. Számtalanszor előfordult már, hogy megpróbálta rávenni az apját, hogy hallgassa meg személyesen a parasztokat a fogadónapján, de ő minden alkalommal megtagadta azt, mondván vannak neki fontosabb dolgai is, minthogy a pórnép siránkozását hallgassa. Különben is, ő egész nap a királyság rendbehozatalán dolgozik, új törvényeket fogalmaz, és új adókat vet ki, mit panaszkodnak ezek örökké?
Leira sóhajtva becsukta a könyvet. Megnyugodott, hogy az apja talán mégsem forgat a fejében olyan ötleteket, hogy érvénytelenítse a házasságát-másrészről viszont a lelke nyugtalankodni kezdett, amiért nem tudta megfejteni, hogy ki ez a titokzatos grófnő, és miért adományozott neki a király 30 000 slezramot?

Elhatározta, hogy kideríti. Volt valami nyugtalanító abban, hogy hírhedten takarékoskodó királyi apja egy idegen nőnek ennyi pénzt ad, látszólag minden ok nélkül...de nyílván mégis volt rá valami oka, még akkoris, ha ezt a könyvben nem írják.

Hirtelen egy hatalmas puffanás hallatszódott odakintről. Leirának elakadt a lélegzete; csak nem az apja az? Az nem lehet, hogy előbb fejeződött be a vacsora...a király mindig éjfélig eszik és beszélget.

Az őrök páncéljának csörgése ébresztette rá Leirát, hogy valószínűleg csak Mira eljátszott ájulásának hangjára siettek oda.

Megkönnyebbülten rakta vissza a könyvet a helyére, majd az ajtóhoz osont, óvatosan kinyitotta és kinézett a résen. Az őrök éppen a földön fekvő Mirát igyekeztek felnyalábolni és az ispotályba vinni. Leira gyorsan kisurrant, hangtalanul behúzta maga után az ajtót, majd az őrök háta mögött elsurrant a saját szobája felé.

  * * *

Egy órával később Mira is csatlakozott Leirához.

- Ó, Mira, csodálatos voltál! Gond nélkül ki tudtam jutni apám szobájából. 

- Igyekeztem úrnőm. Ami azt illeti, nagyon is könnyű dolgom volt, az őrök egyből elhitték, hogy a nagy melegtől azonnal elaléltam. -kuncogott.- Találtál valamit úrnőm, ami a segítségünkre lehet?

- Nem, semmit sem. Egy árva beetűt sem írtak anyámról, aminek inkább örülnöm kellene, és egy kicsit meg is nyugodtam, viszont...- Leira elharapta a mondat végét.- Mira...hallottál te már egy bizonyos Vanora grófnőről?

Mira elgondolkozva összeráncolta a szemöldökét.

- Nem úrnőm, még sohasem hallottam róla. Ki ő?

- Éppen ez az: fogalmam sincs. A könyvben van róla egy említés, miszerint atyám 30 000 slezramot adományoz neki.

- 30 000 slezramot felség? De hisz' az rengeteg pénz. Ki lehet ez a nő, akiről őfelsége ilyen bőkezűen gondoskodik?

- Abban bíztam, hogy te tudod. Először azt gondoltam, hogy egy rokonom lehet, de ha így lenne, már biztosan hallottam volna a nevét. Te mit gondolsz? Más magyarázat nem igen lehetséges, mert tudjuk, hogy atyám nem szeret adakozni és nagyon körültekintően bánik a pénzzel. Egy rokon kedvéért esetleg hajlandó lenne ennyi pénzt kiadni a kezéből, de másért...

- Igazad van, úrnőm. Nagyon különösnek találom én is. Csupán egyszer említették a könyvben?

- Igen, hiába kerestem, sehol máshol nem találtam a nevét.

- Különös. Sőt, mi több, furcsa, ha szabad mondanom. Az udvarnak nem tagja, az biztos. Soha mégcsak nem is hallottam ezt a nevet... Nem lehet esetleg, hogy egy kisebb ház tagja úrnőm? Vagy lehetséges, hogy az egyik nagyobb ház szegényebb ágáról való rokona, s a király egy barátjának tett szívességet azzal, hogy kisegítette a hölgyet anyagilag.

- Igen, látod ez lehetséges. Apámnak sok barátja van és ha szükségük van segítségre, nem is habozik. Habár ez a 30 000 slezram...Mira!

- Igen úrnőm?

- Ki kell derítenünk, hogy ki ez a nő! Úgy érzem, hogy apám titkol valamit előlem és anyám elől. Muszáj megtudnom, hogy mit akar elhallgatni! Nem bírom már sokáig ezt a folytonos ármánykodást és titkolózást. Ha a saját szakállamra is, de  ki fogom deríteni, hogy kicsoda ez a grófnő és mi köze apámhoz. És persze ne felejtsük el anyám ügyét! Neki is mindenben segítenünk kell, meg kell akadályoznunk, hogy atyám végleg ellene forduljon.

- Mi a terved úrnőm?

- Még nincs pontos tervem Mira, de már kezd körvonalazódni. Már tudom is, hogy mivel fogjuk kezdeni...