Hardinelről
Hardinel egy ősi királyság, közvetlenül Rhakasia mellett.
Az országban rengeteg folyó és tó van, ráadásul nyugatról, északról és délről a tenger határolja, így az ott élőknek meglehetősen sok vízforrásuk van.
A fás, erdős területek uralják Hardinel nagy részét. Északon és délnyugaton két hegység is található, ami egy kissé megnehezíti a kereskedelmet, és az országba való bejutást.
A nyugati oldalon számos híres, és a külkereskedelem szempontjából fontos kikötő található, például Whitepool. Ezekben a kikötőkben naponta akár több száz hajó is megfordul.
Az ország fővárosa Itrienburn. Itt él a királyi család, a tanács tagjai és családtagjaik, és még számtalan fontos ember.
Hardinel egyetlen szomszédja Rhakasia fejedelemsége, akivel viszonlyag jó viszonyt is ápolnak.
Bár a fejedelem nem szíveli az új királyt és családját, politikai okokból mégiscsak igyekszik elkerülni a konfliktusokat.
Hardinelben több nagy nemesi ház is van, akik a saját kastélyukban élnek és irányítják azt. A legfontosabbak a történetben:
Ilossan, Assois, Ewart, Dustdew, Schilloki, Balarosan és Zisle.
A Dustdew, a Balarosan és a Zisle család a királyt támogató házak, míg az Ewartok és a Schillokik a letaszított Ilossan dinasztia utolsó sarját, Alyra hercegnőt látnák a trónon.
A felkelést, amely hatalmas változást hozott az országban, a Dustdew ház robbantotta ki, akihez hamarosan csatlakoztak az Ilossanok távoli rokonai is, a Balarosanok. Új királyt akartak, és egy jobb életet. Gerald Ilossan háborúba vezette az országát, amiből vesztesen került ki. A népet megadóztatta, hogy a családja olyan fényűzően élhessen, ahogyan egy királyi család sem. A kincstár üres volt, ám a király mégis nap mint nap többet költött. Nem hallgatott a tanácsadóira, amikor megpróbálták meggyőzni őfelségét, hogy ne vonuljon újra háborúba.
Az elégedetlen nemesek elhatározták, hogy letaszítják Gerald Ilossant a trónjáról, s mivel a királynak nem volt fia, a Zisle házból származó Gregoryt akarták a helyére ültetni.
Ám Gregory merénylet áldozata lett, s ezért lett Alexandre Assois az új király jelölt.
A király megpróbálta hadsereggel leverni a lázadást, ám egyre több kisebb ház is csatlakozott a felkelőkhöz, akik ezáltal túlerőben voltak.
A történet végét mindenki ismeri Hardinelben- az anyák minden este ezt mesélik gyermekeiknek lefekvés előtt, a nemesi családokban épp úgy, mint a szegényebbekben.
A királyt és a királynét megölték, ám leányukat, a hercegnőt sikeresen megszöktették, azóta is bujdokolva él Rhakasiában.
Hardinelben most még csend honol- vihar előtti csend. Azonban ez nem sokáig marad így: Alexandre király már kiadta a parancsot, hogy keressék meg Alyra hercegnőt, -legyen bárhol is a földön-és öljék meg.
Sötét viharfelhők gyülekeznek most; senki sincs biztonságban. Még a nemesi családok is rettegnek a király pusztító haragjától.
Eközben Alyra hercegnő épp azon munkálkodik, hogy visszaszerezze hatalmát. Úgy dönt, sereget és támogatókat gyűjt, hogy visszafoglalja a birodalmát.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése